Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!

Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését.

A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek, mint a mundán asztrológia, vagyis egy adott közösségre, társadalomra nézve értelmezzük a lapokat, első sorban azokat érintően, akik olvassák ezeket a sorokat. A tarot személyes tanácsadás során történő alkalmazásáról itt tudsz bővebben informálódni.

Lássuk mi a javaslat erre a hétre:

A három nagy arkánumi, valamint a további 2 kis arkánumi lap kirakása során a következő üzenet érkezett hozzánk:

1. lap: XX. Végítélet: A március havi tarot előrejelző hírlevélben, valamint a youtube csatornán már elérhető március havi asztrológiai előrejelzésben is elhangzott, hogy ez a hónap a kapcsolatainkról, az azokban működő dinamikák meglátásáról fog szólni. E heti első lapunk pedig mutatja, hogy mindennek oka van, hiszen mi is valahonnan, valamilyen tapasztalásokkal érkezünk bele kapcsolatainkba, élethelyzeteinkbe. Az első kis arkánumi lapunkkal együtt (Botok 10-es) a múltból fakadó, a tudatalatti mélységeiből feltörő viselkedési mintáinkról tanulhatunk sokat ezen a héten.

2. lap: X. A Szerencsekerék: Második lapunk azt a „hordozó közeget” hivatott most szolgálni, amely által eljuthatunk „A”-ból „B”-be a héten. A Szerencsekerék hozza a változtatásra lehetőséget adó hátszelet, biztosítja a támogatást, amellyel a felismerésektől eljuthatunk a megértésig, melyet harmadik lapunk képvisel.

3. lap: IX. A Remete: Fentiek értelmében harmadik nagy arkánumi és második kis arkánumi (Kardok 9-es) lapunk a megértést, a tanítást, a lényeget képviseli a héten még akkor is, ha ezt erőteljesnek vagy éppen kegyetlenségnek éljük meg. Ennek mértéke természetesen attól is függ egyéni szinten, hogy ki mennyire élt eddig homokba dugott fejjel kapcsolatrendszereiben, és persze önnön „igazságait” illetően, mert ezen esetekben akár a váratlanság ereje is mélyítheti a tanítások hatását. Mindenki számára jó lehetőséget hordoz a hét a meglátásra és/vagy a nagyobb rálátásra, hiszen a Remete a szaturnuszi nagy tanító, aki bizony az arcunkba fogja tolni a lényeget, mert az idő uraként, ha ő úgy érzi, hogy megérett a meggy, akkor az bizony megérett.

Fontos, hogy pénteken elérkezünk a csillagászati új évhez a tavaszi napéjegynelőség alkalmából, s az igen részletes, közel két órás 2026-os éves előrejelző előadás eddig az időpontig még megrendelhető, hogy minél tudatosabb alakítói legyünk saját életünknek. Ehhez segítségül jó szívvel ajánlom a Lételemzés youtube csatornáján már elérhető márciusi hónap előrejelzését is. Ha szeretnél erről és minden további a csatornán közzétett videóról külön értesítést kapni, úgy iratkozz fel és a csengő megnyomávásal kérd az értesítőket, hogy ne maradj le az érdekes Lételemzés tartalmakról.

Az egyéni feladatok konkretizálásához ide kattintva meg tudod hallgatni, hogy miként is kaphatsz saját aktuális feladataidhoz egyértelmű válaszokat az éves képleted megismerése által.

Ha pedig önmagadért testi, lelki és szellemi egészségedért konkrét lépéseket tennél, akkor kattints ide a lehetőségért és ismerkedj meg a nálam elérhető hangtál terápiákkal.

Folyamatosan bővülő tartalmakat találsz a Lételemzés youtube csatornáján. Részletes hónapelemzés általános és egyéni szinten igényelhető ide kattintva. További extra tartalmakról, új Lételemzés szolgáltatásról érkeznek információk elsőként hírlevél formájában. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide.

Amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános tarot üzeneten túl személyes elemzéseket kérni. Ha pedig intuitív oldaladat szeretnéd erősíteni, akkor ajánlom figyelmedbe a legújabb Lételemzés teremtő meditációt.

Sikeres hetet kívánok minden kedves olvasómnak!

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványért kattints ide.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!

Lételemzés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.