Bak újhold – a megfontolt tervezés!

2026. január 18-án vasárnap este 20 óra 53 perckor az év első újholdja köszönt ránk a Bak jegyében. Lássuk, hogy mi az, amit a hó eleji telihold által jelzettekből viszünk tovább a hónap során, s mi az, ami újként érkezik meg január második felében.

A telihold képlethez képest az újhold időpontjára elkészített ábra már sokkal kedvezőbb lehetőségeket mutat, azonban ez megtévesztő lehet. Az ideálisabb feltételek ugyanis nem csak ebben a hónapban vannak komoly feltételekhez kötve, hanem az egész 2026-os esztendőben.  Erről bővebben a február első felében megtartásra kerülő 2026 éves asztrológiai előrejelző előadásomban fogok részletesen beszélni.

Amit vinnünk szükséges tovább az év első két hetéből január második felére, az a rendkívül komoly szűrőrendszerünk, ugyanis továbbra is igaz a mondás, hogy a fele sem igaz annak, amit látunk, hallunk. Ez magára az újhold képletünkre is igaz, hiszen csak pozitív fényszög látható az ábrán, miközben ez csak a felszín, s valóban túl szép, hogy igaz legyen.

A hónap első és második fele egyfajta egymásra épülő tendenciát mutat. Aki a hónap első etapjában jól haladt a számvetéssel, aki mert szembe nézni a helyzetek mögötti ok okozattal és tanulságokkal, ők már az értékes felismerésekkel tudják felhasználni a hónap második felében érkező lehetőségeket.

Ha érdekel a januári hónap második felének előrejelzése, akkor hallgasd meg a Lételemzés youtube csatornáján az alábbi linken: https://youtu.be/xp_5NIch5m4

Többen érdeklődtetek, hogy lesz e mindenki számára elérhető, 2026 évről szóló online Lételemzés asztrológiai előadás. A jó hír, hogy lesz, a pontos dátum és a részletek pedig a januári hónap második felében érkezik. Egy rendkívül komplex előadással készülök, amely során a téli napforduló és a 2026 éves képlet mellett külön megvizsgáljuk Magyarország 2026 évre vonatkozó szolár képletét is.

További extra tartalmakról, új Lételemzés szolgáltatásról érkeznek információk elsőként hírlevél formájában. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide. Egyéb izgalmas Lételemzés tartalmakért keresd fel a  facebook valamint az instagram oldalaimat. Amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános előrejelzésen túl személyes elemzéseket kérni. Ha pedig intuitív oldaladat szeretnéd erősíteni, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe a Lételemzés teremtő meditációkat.

Sikerekben gazdag új esztendőt és hónapot kívánok minden kedves olvasómnak!

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványért kattints ide.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!

Lételemzés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.