Kos újhold – akarat vagy sugallat?!

2024. április 8-án helyi idő szerint este 20 óra 20 perckor újhold köszönt ránk a Kos jegyében. Ebben a hónapban kiemelten fontos lesz, hogy fókuszunkat az akaratunk vagy a jó megérzésünk irányítja majd.

A mostani újhold egy teljes napfogyatkozással együtt pontosul be, s bár a jelenség Magyarországról nem látható, – befolyása most leginkább az Egyesült Államokat érinti első sorban -, mégis erősen kiszínezi az újhold képlet üzenetét.

Ami egyértelműen szembetűnő, ha a képlet fényszögeit vizsgáljuk, hogy a látás, belátás és törvényesség bolygója, vagyis a Jupiter, a fővilágítókkal, valamint a Vénusszal is félkvadrátot képez. Az érintett életterületek mundán szempontból a vállalkozások/szórakozás, valamint a munkaerő/(nemzeti)szolgáltatás szekció. Ezeken a területeken kellemesebb esetben stagnálás vagy valamilyen formájú korlátozás, visszaesés, kellemetlenebb esetben konkrét, a tömeget érintő negatív eredménnyel járó döntések, események születhetnek.

Kos újhold – 2024. április 08. Bp. 20 óra 20 perc

Személyes szinten mindenképpen kerülni kellene a nagyon csak egyoldalról, amolyan szűk látókörűen való vizsgálódást és működést, erre most azoknál is nagyobb hajlam lehet, akikre alapból nem jellemző.  Továbbá jelentős probléma lehet az erős egyéni akaratérvényesítés is, melyet a Szaturnusz és Mars együttállása egyértelműen jelez. Társadalmi szinten ez az állás mindenképpen ellentétekre, akár agresszióra, harci kedvre – melyet maga a Kos tüzessége is jelentős mértékben táplál – s rosszabb esetben harci készültségre utal. Az együttállás a Halak jegyében történik, így a kiszámíthatatlansági faktor is erősen jelen van az események kapcsán. A Halak jegye ezentúl mutatja, hogy az akaratérvényesítés során az érzelmi manipuláció is megtalálható lesz az eszköztárakban.

A Jupiter és Uránusz együttállás továbbra is napirenden tartja a folyamatos és rendkívül gyors változási folyamatokat, amolyan hirtelen módon. Egyéni szinten van nagyobb esély a pozitív megélésekre, fordulatokra, melyhez nagyban hozzájárulhat a még április 6-án létrejött Vénusz-Plútó szextil. Így jó esetben meghalljuk a belső sugallatot, és időben megérezzük meddig tart az egészséges lendület, és mikor kell levenni a gázról a lábunkat.

További érdekes és informatív tartalmakért csatlakozz hírlevél olvasóim táborához. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide. Ha pedig érdekelnek a további extra tartalmak, akkor kövesd a facebook valamint az instagram oldalaimat, illetve amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános asztrológiai üzeneten túl személyes elemzést kérni.

Sikerekben gazdag időszakot kívánok minden kedves olvasómnak.

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványról itt tudsz tájékozódni.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!