Miben más
a lételemzés mint a többi asztrológiai blog
A Lételemzés az emberi viselkedési minták valódi okait, a lélek pszichológiai fejlődésének útját kutatja. Az asztrológia a feltárás és a megértés kiváló eszköze, mely alkalmas számodra a végzeted teljes megismeréséhez. A végzeted az, amivel megérkeztél, a sorsod pedig az, amit folyamatosan tudsz alakítani. Amint írod a sorsodat, úgy választod meg azokat az irányokat, amelyekkel eléred majd a végzeted által kijelölt célokat.
A kártyalapok tehát le lettek osztva számodra, de az, hogyan is játszod ki azokat a bizonyos lapokat, az kizárólag rajtad múlik, ezt mondjuk úgy, hogy írod a sorsodat. Az asztrológia tudományának segítségével, így megkaphatod azokat a megerősítéseket, amelyekre szükséged van az önismereti utad kezdete során.
A Lételemzés azonban nem áll meg a feltárás és a megértés ezen szintjénél. Ahhoz, hogy a végzetedben feltárt feladataidat valóban megértsd, sőt, akár teljesíthesd, mélyebbre szükséges merülnöd a személyiségedben. A Lételemzés ezért tovább megy az általános asztrológiai elemzésen, az ott feltártak alapján, kutatja a hozott mintáidat, azok ősi gyökerét, valamint az azokból fakadó konkrét feladataidat és lehetőségeidet.
A Lételemzés célja, hogy a sorsoddal összhangba kerülj, ezáltal életed legkiválóbb verziójának megélésére törekszik. Ehhez segítségül adja számodra a családrendszer kezelést és/vagy a meditációs blokkoldást, akár kiegészítve a tarot általi konkrét tanácsokkal. Ezekkel a technikákkal módodban áll a felszín alá nézni, és teljesen elmerülni a mélyen megbúvó, rejtett mintáidban, amelyek tulajdonképpen meghatároznak téged, a berögzült viselkedésmintáidat, reakcióidat, tehát tulajdonképpen azt, hogy miként és miért úgy vagy jelen életedben. A magaddal való kapcsolatod meghatározza a másokkal való kapcsolódásaidat, valamint azt, ahogyan a világban megnyilvánulsz, tehát a földi létezésed megélésének milyenségét, minőségét.
A Lételemzés nem egyszerűen a felszínt kívánja kapargatni, hanem valódi és tartalmas válaszokat, valamint megoldásokat keres veled együtt közösen, az egyéni létezésed legfontosabb kérdéseire.
A létezés célja a tudatos fejlődés, melynek elérése, valamint a tudati szintünk emelése kizárólag rajtunk múlik. A Lételemzés az életükért felelősséget vállaló, valódi válaszokat kereső, nyitott lelkek otthona.
Várlak sok szeretettel!
Ferenczi Szilvia – Lételemzés
Különleges üzenet az ünnepekre!
Különleges üzenet az ünnepekre! Sok-sok évvel ezelőtt, furcsa ebbe belegondolni, de talán már közel húsz éve is annak, hogy megvettem az első kártyacsomagomat, mely abban az időszakomban nem lehetett más, mint egy Arkangyal kártyacsomag. Mindig is hittem, sőt éreztem,...
2021 – a két főszereplő tükrében!
2021 - a két főszereplő tükrében! A 2021-es évvel egy energetikailag rendkívül megterhelő évet zárunk le. Nézzük meg, hogy a két főszereplő, vagyis a Szaturnusz és Uránusz aspektusai mit üzentek számunkra, illetve mi az, amit tovább tudunk, sőt ajánlatos tudatosítva...
Össznépi gyűlés a Bak jegyében!
Össznépi gyűlés a Bak jegyében! December 21-én a Nap belépett a Bak jegyébe, mely a téli napfordulóval már önmagában is egy jelentős esemény. Azonban a Nap jegyváltásával immáron a tíz bolygóból négy, tehát a bolygók közel fele a Bak jegyében tartózkodik. Vajon mit...
December 21. Téli napforduló
December 21. Téli napforduló Bár már egy ideje érezzük a tél hangulatát lelkünkben, hőmérsékletét pedig a bőrünkön, azonban az asztrológiai tél még csak most kezdődik. A napfordulók és napéjegyelenlőségek időpontjára elkészített képletek mindig a következő negyed évre...
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja! Mostantól minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését. A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy...
December 19. Telihold az Ikrek jegyében
December 19. Telihold az Ikrek jegyében December 19-én elérkezik a 2021-es év utolsó Teliholdja, mely ugyan nem párosul holdfogyatkozással, mint az előző hónapban, azonban a közvetlenül előtte és utána lévő napokban bekövetkező égi konstellációk hatásaival...
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja! Mostantól minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését. A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy...
Tarot – a konkrétumok megmondója!
Tarot – a konkrétumok megmondója! Az asztrológiai tanácsadások során, egy-egy feladat vesézésekor, mindig elhangzik a kérdés: „Hogyan csináljam?”, „Mit kell tennem, hogy…?”. Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre a Tarot megadja a választ. De hogyan is működik a lapok...
Érzések és álmok az energiákkal karöltve
Érzések és álmok az energiákkal karöltve A decemberi előrejelzésben már említésre került, hogy a mostani energiák hordoznak egyfajta ismétlést, múltból előkerülő érzéseket, emlékeket, talán intenzívebben, mint máskor. Nézzünk picit mélyebbre: Az aktuális újhold...