Mit hoz a 2023-as esztendő?
Itt a remek lehetőség, hogy bekukucskálhass a függöny mögé, és választ kaphass a következő esztendőt illető kérdéseidre, az asztrológia tudományának segítségével. Ha szeretnél előre tervezni és érdekelnek a jövő évre vonatkozó konkrét égi hatások, akkor nem kell mást tenned, mint a jelentkezés gomra kattintva elküldened részvételi szándékodat az élő online előadásomra.
Mivel leszel gazdagabb az előadáson való részvételeddel?
– A bevezetőt követően a 2023. január 1-jére felállított képletbe, és ezáltal a jövő év főbb globális hatásaiba nyerhetsz bekukkantást, mely által könnyebben, pontosabban, vagyis célirányosabban tudod megtervezni a következő esztendőre vonatkozó céljaidat, vágyaidat.
– Az előadás második etapjában Magyarország születési képletét vesszük górcső alá, természetesen a 2023-as év képletének tükrében, így már kimondottan hazánk jövő évéről beszélgetünk majd a továbbiakban, mely még több információt és fogódzkodót nyújt számodra saját életedet, tervezéseidet illetően.
– Az összegzést követően zárásként kitérnünk a menet közben felmerült kérdésekre.
- Az előadás tervezett időtartama két óra.
- Az előadás helyszíne: élő online
- Az előadás dátuma és időpontja: 2022. december 28. kezdés: 18:00 óra
Az előadás részvételi díja: 2.890 Ft
Az előadáson való részvételhez a további részleteket, a jelentkezést követően email formájában küldjük meg számodra.
Jelentkezés
+36 20 253 3616
letelemzes@gmail.com
Sok szeretettel várlak az élő online előadáson!
Ferenczi Szilvia
asztrológus
November 19 Telihold és holdfogyatkozás a Bika jegyében
November 19. Telihold és holdfogyatkozás a Bika jegyében A Telihold időszaka mindig megterhelőbb a szervezet, a lélek számára, az energiákat is sűrűbbnek, nehezebbnek érezzük, nem véletlenül. Teliholdkor a Nap és a Hold szembenállást képez, asztrológiai nyelven...
Meditáció a XXI. században
Meditáció a XXI. században A meditáció azon tevékenység, ahol az „instanst”, csoda megoldások és gyakorlatok nem fognak beválni. Hogy miért? A válasz ma már ismert. Mert ősi, magasabb szellemiséget képviselő technikát kívánunk életünkbe behozni a meditációval. Ehhez...
Családi mátrix vizsgálata az asztrológia segítségével
Családi mátrix vizsgálata az asztrológia segítségével Az asztrológiával kapcsolatban gyakran halljuk, hogy az önismeret fejlesztésének egyik kiváló eszköze, mely így is van. Saját magunk, a személyiségünk, továbbá viselkedésünk és reakcióink benső motivációjának...



