Mit hoz a 2023-as esztendő?
Itt a remek lehetőség, hogy bekukucskálhass a függöny mögé, és választ kaphass a következő esztendőt illető kérdéseidre, az asztrológia tudományának segítségével. Ha szeretnél előre tervezni és érdekelnek a jövő évre vonatkozó konkrét égi hatások, akkor nem kell mást tenned, mint a jelentkezés gomra kattintva elküldened részvételi szándékodat az élő online előadásomra.
Mivel leszel gazdagabb az előadáson való részvételeddel?
– A bevezetőt követően a 2023. január 1-jére felállított képletbe, és ezáltal a jövő év főbb globális hatásaiba nyerhetsz bekukkantást, mely által könnyebben, pontosabban, vagyis célirányosabban tudod megtervezni a következő esztendőre vonatkozó céljaidat, vágyaidat.
– Az előadás második etapjában Magyarország születési képletét vesszük górcső alá, természetesen a 2023-as év képletének tükrében, így már kimondottan hazánk jövő évéről beszélgetünk majd a továbbiakban, mely még több információt és fogódzkodót nyújt számodra saját életedet, tervezéseidet illetően.
– Az összegzést követően zárásként kitérnünk a menet közben felmerült kérdésekre.
- Az előadás tervezett időtartama két óra.
- Az előadás helyszíne: élő online
- Az előadás dátuma és időpontja: 2022. december 28. kezdés: 18:00 óra
Az előadás részvételi díja: 2.890 Ft
Az előadáson való részvételhez a további részleteket, a jelentkezést követően email formájában küldjük meg számodra.
Jelentkezés
+36 20 253 3616
letelemzes@gmail.com
Sok szeretettel várlak az élő online előadáson!
Ferenczi Szilvia
asztrológus
2023 – Tavaszi napéjegyenlőség – előzetes
2023 - Tavaszi napéjegyenlőség - előzetes 2023. március 20-án este 22 óra 25 perckor tavaszi napéjegyenlőség köszöntött ránk a Kos 0°-án. A napfordulók és napéjegyenlőségek időpontjára elkészített képletek az általános vélekedés szerint, mindig a következő néhány...
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja! Minden héten megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését. A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek,...
Kos újhold – a mértéktelen mértékletesség hónapja!
Kos újhold - a mértéktelen mértékletesség hónapja! 2023. március 21-én 18 óra 23 perckor újhold köszönt ránk a Kos jegyében. A következő nagyjából egy hónapos új ciklus a tizenkét állatöv első jegyéből indul, így lendületes energiából nem lesz hiány, sőt…! A...