Lételemzés
Indulj el az önismeret útján!
A Lételemzés az emberi viselkedési minták valódi okait, a lélek pszichológiai fejlődésének útját kutatja. Az asztrológia a feltárás és a megértés kiváló eszköze, mely alkalmas számodra a végzeted teljes megismeréséhez. A végzeted az, amivel megérkeztél, a sorsod pedig az, amit folyamatosan tudsz alakítani. Amint írod a sorsodat, úgy választod meg azokat az irányokat, amelyekkel eléred majd a végzeted által kijelölt célokat.
A kártyalapok tehát le lettek osztva számodra, de az, hogyan is játszod ki azokat a bizonyos lapokat, az kizárólag rajtad múlik, ezt mondjuk úgy, hogy írod a sorsodat. Az asztrológia tudományának segítségével így megkaphatod azokat a megerősítéseket, amelyekre szükséged van az önismereti utad kezdete során.

Asztrológia

Tarot
Egy Tarot kártyacsomag 78 lapból áll, mely tartalmazza az 56 lapból álló Kis Arkánumot, valamint a 22 lapból álló Nagy Arkánumot. Az arkánum jelentése: „titok”. A 78 Tarot lap az emberiség alapvető álommintáit foglalja össze.

Meditáció
A mai ember számára a meditáció a keleti tanítások nyomán lett népszerű és valóban, amikor magunk elé képzelünk egy meditáló embert biztos, hogy egy keleti, elvonulását gyakorló figura jelenik meg lelki szemeink előtt.

Ferenczi Szilvia okleves asztrológus és tarot tanácsadó.
Rólam
Ferenczi Szilvia okleves asztrológus, Tarot tanácsadó vagyok. Hiszem, hogy „sorsunk a radixunkban” van, vagyis a születési képletünkben életutunk predesztinálva lett születésünk pillanatában.
Számomra az asztrológia az önismeret útját jelenti, mely úton 2010-ben kezdtem el tudatosan lépdelni. Asztrológiai tanulmányaimat a Baktay Ervin Egyesületnél végeztem, így a négy éves képzést követően büszkén csatlakozhattam a maroknyi diplomás asztrológusok táborához.
Vélemények
VendégkönyvMit mondanak az ügyfelek a lételemzésről
Megérkeztek az asztro festmények
- Kézzel készülő egyedi festmények
- A megrendelő vagy a megajándékozott születési képletével
- Személyes motívummal vagy totemmel

2022. május 5 – most következik a sors!
2022. május 5 - most következik a sors! Az e heti tarot üzenetet bemutató cikkben említettem, hogy a mai napon, azaz május 5-én egy energetikai váltás következik be. Nézzük mi is történik egészen pontosan: Önmagában véve, ha csak a mai napot nézzük, akkor két igen...
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja! Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését. A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek,...
Újhold a Bika jegyében – a jövőt most írjuk!
Újhold a Bika jegyében - a jövőt most írjuk! Kanyarodjunk picit vissza az időben. A legutóbbi telihold cikkben az április 18-ai bolygóállásokig néztük át jelen szeszélyes hónap tendenciáit. Ezt követően április 20-án a Nap jegyet váltott és átlépett a Bika jegyébe. A...
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja! Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését. A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek,...
Sorsunk igaz „vágánya” – Meditáció általi blokkoldás
Sorsunk igaz "vágánya" - Meditáció általi blokkoldás Már az oldal indulásakor a "Meditáció a XXI. században" című cikkben röviden összefoglaltam, hogy mit is jelent, illetve jelenthet a meditáció a mai ember számára. Ebben a cikkben az általánosságokon túl szeretném...
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja! Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését. A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek,...
Telihold a Mérleg jegyében – haladjunk utunkon!
Telihold a Mérleg jegyében - haladjunk utunkon! A hó eleji újhold cikkben, valamint az áprilisi facebook összefoglaló bejegyzésben is említésre került, hogy április hű lesz önmagához, tehát szeszélyes eseményekben nincs, és a továbbiakban sem lesz hiány! Pontosan...