Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!

Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését.

A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek, mint a mundán asztrológia, vagyis egy adott közösségre, társadalomra nézve értelmezzük a lapokat, első sorban azokat érintően, akik olvassák ezeket a sorokat. A tarot személyes tanácsadás során történő alkalmazásáról itt tudsz bővebben informálódni.

Lássuk mi a javaslat erre a hétre:

A három nagy arkánumi, valamint a további 2 kis arkánumi lap kirakása során a következő üzenet érkezett hozzánk:

1. lap: X. A Szerencsekerék: Első nagy arkánumi lapunk az elindulásra bíztat bennünket, csakúgy, mint első kis arkánumi lapunk (Korongok 3-as), mely szintén a konkrét lépések megtételére hívja fel figyelmünket. Indítsuk el az energiákat, tegyünk bele erőt, munkát, figyelmet, amire az ügy kapcsán éppen szükség van, és biztosak lehetünk benne, hogy az eredmény nem marad majd el.

2. lap: VI. A Szeretők: Az első lapunkhoz szorosan kapcsolódva, e heti második nagy arkánumi lapunk a döntések meghozatalára hívja fel a figyelmet. Ha hozzá vesszük a hétre érkezett második kis arkánumi lap (Kardok 5-ös) figyelmeztetését, akkor a pontos üzenet az, hogy a választás, a döntés, a megfelelő lépés elodázása csak fokozni fogja azt, amelyet a halogatással elkerülni szeretnénk. Felelősséggel szükséges kiválasztani az irányt és elindulni rajta akkor is, ha a végeredmény nem borítékolható.

3. lap: IV. A Császár: E heti utolsó lapunk – megtámogatva az előzőeket – a bátorságot, a határozottságot, a célirányos előrehaladást szimbolizálja. A jó uralkodó magabiztossága nem makacsságából, egyoldalú nézőpontjából fakad, hanem abból, hogy megfontoltan, minden tényezőt megvizsgálva hozza döntéseit, és azoknak megfelelően cselekszik.

A héten esedékes tavaszi napéjegyenlőség időpontjára elkészített képlet pontosan a kártyák által is jelzett váltást mutatja, hiszen csillagászati, s így energetikai értelemben is egy jelentős eseménynek minősül.

Március 20-án tehát a Nap a Kos jegyébe lép, mellyel létrejön a fent említett idei tavaszi napéjegyenlőség. Az erről szóló részletes írás kizárólag hírlevél formájában fog ezen a héten megjelenni. Ha szeretnél hozzájutni a Lételemzés bővített, valamint extra tartalmaihoz, úgy lehetőséged van csatlakozni hírlevél olvasóim táborához. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide.

További érdekes és informatív tartalmakért kövesd  facebook valamint az instagram oldalaimat, illetve amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános tarot üzeneten túl személyes hónapelemzést kérni.

Sikeres hetet kívánok minden kedves olvasómnak!

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványról itt tudsz tájékozódni.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!