Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!

Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését.

A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek, mint a mundán asztrológia, vagyis egy adott közösségre, társadalomra nézve értelmezzük a lapokat, első sorban azokat érintően, akik olvassák ezeket a sorokat. A tarot személyes tanácsadás során történő alkalmazásáról itt tudsz bővebben informálódni.

Lássuk mi a javaslat erre a hétre:

A három nagy arkánumi, valamint a további 2 kis arkánumi lap kirakása során a következő üzenet érkezett hozzánk:

1. lap: XIV. A Kiegyenlítődés: Első nagy és kis arkánumi (Kelyhek 5-ös) lapjaink mutatja, hogy amolyan felemás lesz a hét hatása. A Kiegyenlítődés első lapként mindig azokat az eseményeket mutatja, amelyek ténylegesen segíteni próbálnak nekünk meglátni azt, hogy hol és/vagy miért, mi miatt tudunk ebbe a billegő állapotba kerülni. A Kelyhek 5-ös is ezt erősíti, tehát meg kell látni a romlandó dolgok mögött az okot, s ezzel máris az egészséges irányba fordíthatjuk ezt az energiát.

2. lap: XXI. A Világ: Első lapunk javaslatán túl többet most nem is vár el tőlünk az Univerzum. Azonban néha a megengedés a legnehezebb, s tekintettel arra, hogy túlpörgésre hajlamosító energiái vannak a hónapnak, ez az egyszerűnek tűnő feladat elképzelhető, hogy nem is oly könnyen kivitelezhető. A leg-ek lapja azonban azt üzeni, hogy engedjük át magunkon az érkező információkat a többit pedig most bízzuk a sorsra. A cél a héten a megértés és elfogadás, a megoldás pedig majd érkezik.

3. lap: II. A Főpapnő: Utolsó nagy és kis arkánumi lapunk (Korongok Királynője) pontosan a türelmet és a gondoskodásban való hitet és bizalmat szimbolizálja, amelyekre szükségünk lesz a héten ahhoz, hogy az első két lap javaslatait be tudjuk hívni életünkbe. A Főpapnő tudja és érzi, hogy egyszer mindenre fényderül, s bölcsességével képes az erre legmegfelelőbb időt kivárni. Tehát átmegyünk a hídon akkor, amikor odaérünk, nem előbb és nem is később. Ez az a minőség, amelyet ha képesek vagyunk a héten életre hívni magunkban, akkor a siker érzésével zárhatjuk nem csak a jelen hetet, hanem a kihívásokkal teli nyári etapot is.

A hónapra vonatkozó előrejelzésről további részleteket a legutóbb megjelent havi hírlevélben lehet olvasni. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide. További tartalmakért keresd fel a  facebook valamint az instagram oldalaimat. Amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános tarot üzeneten túl személyes elemzéseket kérni. Ha pedig intuitív oldaladat szeretnéd erősíteni, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe a Lételemzés teremtő meditációkat.

Sikeres hetet kívánok minden kedves olvasómnak!

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványért kattints ide.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!

Lételemzés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.