Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!

Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését.

A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek, mint a mundán asztrológia, vagyis egy adott közösségre, társadalomra nézve értelmezzük a lapokat, első sorban azokat érintően, akik olvassák ezeket a sorokat. A tarot személyes tanácsadás során történő alkalmazásáról itt tudsz bővebben informálódni.

Lássuk mi a javaslat erre a hétre:

A három nagy arkánumi, valamint a további 2 kis arkánumi lap kirakása során a következő üzenet érkezett hozzánk:

1. lap: I. A Mágus: A tegnap megjelent újhold cikkben, valamint a Lételemzés youtube csatornáján már elérhető, következő negyed évre szóló előrejelzésben is elhangzott, hogy a szeptember 22-ei őszi napéjegyenlőséget követően az energiák ismét mozgásba lendülhetnek. Az erre a hétre érkezett első nagy és kis arkánumi lapunk pontosan ezt a fajta aktivitást jelképezi. A Mágus a cselekvés lapjaként, a Kardok Királynője pedig a szuverenitás nagyköveteként kezdi el járatni a levegőt, így a beragadt ügyek kimozdulhatnak valamilyen irányba.

2. lap: VIII. Erő: Második lapunk sikert és megoldást ígér, azonban mindez most nem könnyedén fog érkezni. Második kis arkánumi lapunk a küzdelem lapjaként mutatja, hogy erőfeszítéseket kell most tennünk azért, hogy a helyzetekből kihozhassuk a legjobbat. Valamilyen szintű kockázatvállalás benne van a hét energetikájában, de az egészen biztos, hogy önmagunk és céljaink elérése érdekében most felelősséget kell tudni vállalni akár úgy, hogy teljesen új irányok felé törünk, ha ez szükséges.

3. lap: XX. A Végítélet: Utolsó nagy arkánumi lapunk pedig mutatja, hogy minderre azért van szükség, hogy a jövőnket abba az irányba teremthessük, amerre szeretnénk, hogy haladjon. Az előrejelzésekben is említésre került, hogy a nagy tanító bolygója, vagyis a Szaturnusz tolatása zajlik jelenleg is, Halakba való visszatérése pedig feloldja életünkben mindazt, ami még beragadt és már nem működő állapotban van. Ehhez szegődhetünk társként, s maradjunk is ennél a lehetőségnél. 🙂

A következő rövidebb időszak előrejelzését a tegnap megjelent újhold cikkben lehet olvasni, a következő negyed év tendenciáiról pedig a pénteken megjelent Lételemzés videóban hallhatók információk. További extra tartalmak érkeznek a héten is hírlevél formájában. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide. Egyéb izgalmas Lételemzés tartalmakért keresd fel a  facebook valamint az instagram oldalaimat. Amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános tarot üzeneten túl személyes elemzéseket kérni. Ha pedig intuitív oldaladat szeretnéd erősíteni, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe a Lételemzés teremtő meditációkat.

Sikeres hetet kívánok minden kedves olvasómnak!

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványért kattints ide.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!

Lételemzés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.