Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!
Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését.

A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek, mint a mundán asztrológia, vagyis egy adott közösségre, társadalomra nézve értelmezzük a lapokat, első sorban azokat érintően, akik olvassák ezeket a sorokat. A tarot személyes tanácsadás során történő alkalmazásáról itt tudsz bővebben informálódni.
Lássuk mi a javaslat erre a hétre:
A három nagy arkánumi, valamint a további 2 kis arkánumi lap kirakása során a következő üzenet érkezett hozzánk:

1. lap: I. A Mágus: A hét első nagy és kis arkánumi (Botok Apródja) lapjai mutatják, hogy nagy lehet a lelkesedés, ezáltal a cselekvési hajlam az alkotásra, előre haladásra. Ennek egyik oka, hogy advent első vasárnapjával beléptünk az évnek abba az időszakába, amikor ösztönösen felerősödik bennünk a hit, a reményteljes várakozás érzése, mely így segíti azt, hogy még ha némi fáradtság érzéssel karöltve, mégis jó kedvűen, optimista gondolatokkal kezdjünk neki a 2025-ös esztendő utolsó havának. Az érzet helytálló, hiszen az előrehaladást bizonyos mértékig valóban segíti, hogy a mozgásért, ismétlésekért felelős Merkúr, valamint a sorssal szorosan együttműködő Szaturnusz bolygó is abbahagyta hátráló mozgását, így most úgy érezhetjük, hogy végre az álló levegő bemozdul körülöttünk.

2. lap: VIII. Az Erő: A havi előzetes asztrológiai előrejelzés figyelmeztetése azonban tagadhatatlanul megjelenik második nagy és kis arkánumi (Kardok 8-as) lapjaink üzenetében. A figyelmezetetés pedig nem más, mint hogy ez egy átalakulást elősegítő energia, amely most megérkezett, mely azonban a legtöbb esetben előkészítést, felkészítést ad számunkra, nem pedig a konkrét és végső változást, megoldást. Így az érkező akadályozó tényezőket nem tagadni, hanem tudatosítani, de minimum észre venni szükséges, hiszen fantasztikus jelzőlámpaként tudnak szolgálni ügyeinket illetően. Egyértelműen jelzik számunkra, hogy hol és meddig zöld az út, s hol van, hogy megállni és kivárni szükséges.

3. lap: XXI. A Világ: Az első két lap javaslatainak megszívlelése esetén pedig nem kevesebbet ígér számunkra a Világ lapja, mint a valódi cél megtalálását, akár elérését. Megláthatjuk a valódi helyünket a világban, és ennek megfelelően tudunk a jó irányba tovább haladni a megfelelő időben. Ez nem csak a külvilágban tett lépésekre vonatkozik, hanem a belső fejlődési útra is.
Az egyéni feladatok konkretizálásához ide kattintva meg tudod hallgatni, hogy miként is kaphatsz saját aktuális feladataidhoz egyértelmű válaszokat az éves képleted megismerése által.
A decemberi hónap előzetes előrejelzését a Lételemzés youtube csatornáján lehet elérni, a további ingyenes tartalmak mellett. Részletes hónapelemzés általános és egyéni szinten igényelhető ide kattintva. További extra tartalmakról, új Lételemzés szolgáltatásról érkeznek információk elsőként hírlevél formájában. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide. Egyéb izgalmas Lételemzés tartalmakért keresd fel a facebook valamint az instagram oldalaimat. Amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános tarot üzeneten túl személyes elemzéseket kérni. Ha pedig intuitív oldaladat szeretnéd erősíteni, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe a legújabb Lételemzés teremtő meditációt.
Sikeres hetet kívánok minden kedves olvasómnak!
A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.
Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.
Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.



