Jó tanácsok a hétre – a tarot megmondja!

Minden hétfőn megnézzük, hogy az adott hétre mit javasol nekünk a tarot, ezzel is segítve az aktuális feladataink minél hatékonyabb megközelítését és természetesen elvégzését.

A tarot üzenetek jelen esetben ugyan úgy működnek, mint a mundán asztrológia, vagyis egy adott közösségre, társadalomra nézve értelmezzük a lapokat, első sorban azokat érintően, akik olvassák ezeket a sorokat. A tarot személyes tanácsadás során történő alkalmazásáról itt tudsz bővebben informálódni.

Lássuk mi a javaslat erre a hétre:

A három nagy arkánumi, valamint a további 2 kis arkánumi lap kirakása során a következő üzenet érkezett hozzánk:

1. lap: XXI. A Világ: A hét első nagy arkánumi lapja a középpontunk megtalálásának fontosságára hívja fel a figyelmünket. A végletek közötti csapongás most különösen nagy veszélyeket hordoz magában, és tekintve a hónap erőteljességét erre most sokan hajlamosak lehetnek. A hónap előrejelző videóban elhangzott, hogy a februári hónappal berobbanak a 2026-os évre jellemző intenzív energiák, ezek pedog rögtön megnyilvánulnak a viselkedésekben, a reakciókban. Ennek értelmében ebben a hónapban és így jelen héten is, tudatos lassításra van szükség annak érdekében, hogy a hét és így jelen hónap végére energiával töltve induljunk neki a megvalósító márciusi hónapnak, ne pedig egy kiégett állapottal. Az egész merkúri és yang tűz ló évének sikere erre fűződik fel, melyről bővebben a még megrendelhető 2026-os éves előrejelző előadásban hallhatók részletek.

2. lap: III. A Császárnő: Ahhoz, hogy az első lap általi egészséges mértéket elérjük szüskéges a materiális dolgokat mint példálul anyagi javak, földi élvezetek egészségesen szemlélni, és a már említett mértékkel megélni. Ahogy említésre került a február már megmutatja ennek az évnek a súlypontjait, de ez meg a tervezés és nem a cselekvés hónapja. A Császárnő, mint a kreatív energiák első számú lapja, valamint első kis arkánumi lapunk a Kardok Apródja azt kéri, hogy a földi teremtő erőnket ezen a héten még a tervezésbe fordítsuk, a megvalósítással, a tényleges lépések megtételével pedig ha lehet, várjuk meg az erre sokkal inkább alkalmas máricusi energiákat.

3. lap: VI. A Szeretők: Ehhez azonban szükséges az érzelmeink földelése, vagyis stabilitásunk megszerzése, megőrzése. Láthatjuk, hogy a cselekvő energiákat egyfajta érzelmi, kreatív síkra szükséges terelni, míg az érzelmeket pedig valamilyen gyakorlati tevékenységben a legjobb megélni a héten. Ezzel máris megvalósítjuk az első lap javaslatát, s a csapongásból egy sokkal higgadtabb és megfontoltabb érzelmi és tudati állapotban tudjuk elindítani a jövő héttel kezdődő megvalósításra alkalmas új ciklust.

Az egyéni feladatok konkretizálásához ide kattintva meg tudod hallgatni, hogy miként is kaphatsz saját aktuális feladataidhoz egyértelmű válaszokat az éves képleted megismerése által.

Ha pedig önmagadért testi, lelki és szellemi egészségedért konkrét lépéseket tennél, akkor kattints ide a lehetőségért és ismerkedj meg a nálam elérhető hangtál terápiákkal.

Folyamatosan bővülő tartalmakat találsz a Lételemzés youtube csatornáján. Részletes hónapelemzés általános és egyéni szinten igényelhető ide kattintva. További extra tartalmakról, új Lételemzés szolgáltatásról érkeznek információk elsőként hírlevél formájában. Hírlevélre történő feliratkozáshoz kattints ide.

Amennyiben személyes segítségre lenne szükséged, akkor van lehetőséged a fenti, általános tarot üzeneten túl személyes elemzéseket kérni. Ha pedig intuitív oldaladat szeretnéd erősíteni, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe a legújabb Lételemzés teremtő meditációt.

Sikeres hetet kívánok minden kedves olvasómnak!

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.

Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.

Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.

Ajándékutalványért kattints ide.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!

Lételemzés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.