Szűz újhold – a titokra fény derül!

2025. augusztus 23-án helyi idő szerint 08 óra 07 perckor újhold köszönt ránk a Szűz jegyében. A képlet önmagáért beszél, s rögtön fel is teszi a következő egy hónap legfontosabb kérdéseit. Lássuk mik is ezek.

Jelen újhold képletben a fővilágítók a Szűz jegyének 0°-án a 12-es életterületen foglalnak helyet. Ez az állás, illetve a Nap/Hold további aspektusai rögtön fel is vetik számunkra a következő kérdéseket: Mi az, aminek a mélyből a felszínre kell kerülnie? Mi az, ami ott belül dolgozik, s amelyet reflektorfénnyel kíván már az Univerzum és az események is megláttatni? Kicsiben és nagyban egyaránt időszerűek ezek a kérdések. Ezt a hatást fokozza a Szűz precizitása, amely jegy kritikus és perfekcionista hajlama miatt még nagyítót is tesz a Nap és Hold által megvilágított belső folyamatokra.

Ha mindez a nyomás nem lenne elegendő, akkor fokozásként itt van számukra a fővilágítók egy-egy félkvadrátja a bőséget árasztó Jupiter felé, mely a Rák jegyében egyébként is nyomkodja az érzelmi gombokat június óta. Ezen kívül kiderülhet, hogy az, akit barátnak, támogatónak hittünk még sem annyira az, vagy éppen nem úgy, ahogy mi gondoltuk. Egy-két bálvány és álomkép is csorbát szenvedhet ebben a hónapban főleg akkor, ha nem maradtunk a realitás talaján a tervezgetés során. Ami vigasztalást nyújthat, hogy ezeket még jobb időben meglátni, mint nem meglátni.

Szűz újhold – 2025. augusztus 23. Bp. 08 óra 07 perc

A Nap és Hold kvadrátja a 9-es házban álló Uránuszhoz szintén a tudat valamilyen irányú ráébredését jelzi számunkra, és kvadrát lévén ez valószínűsíthetően kijózanító hatással fog bírni. Az Ikrek Uránusz alap energiája, hogy kiakarja söpörni belülről a felgyülemlett dolgokat, az Uránusz pedig hirtelen és váratlan hatással működik, tehát ha tudtuk, ha nem, mindenképpen elsöprő erővel csap le, egy mobilitást jelző életterületen, ráadásul egy levegős jegyben pedig még annyira.

A VII-es életterületen helyet foglaló Neptun és Szaturnusz együttállás mutatja, hogy mind a feladat, mind pedig a megoldás emberik kapcsolatainkhoz köthető. Ezeken keresztül tudjuk meglátni saját működési folyamatainkat. Természetesen társadalmi szinten ez a külföldi kapcsolatokat jelenti, egyéni szinten pedig minden nemű társulásunkat magába foglalja ez az életterület. Bármi is érkezik innen, az lényegében rólunk szól, s valami olyan dolgot akar megláttatni a külső világ, kipucolni, gyógyítani, ami belül van, s nem kívül.

A Vénusz Szaturnusz trigon a képlet legszebb állása, és kétség kívül segíthet kordában tartani az érzelmeket, azokat konstruktív irányba terelni az érkező nyomások mellett is. Ez a jótékony hatás megjelenhet az üzleti ügyekben és így az anyagiakban is, de összességében a döntést kívánó helyzetekben lehet segítségünkre, hiszen a fejet és a szívet, vagyis érzelmeket (Kos és Rák) egyensúlyozza ki ez a fényszög. A Szűz jegy pedig híres a gyakorlatiasságáról és a racionalitás sem idegen tőle, így ezen jótékony hatások összeadódva valódi segítséget tudnak – első sorban egyéni szinten – nyújtani abban, hogy a cikk első szakaszában részletezett kihívásokat ne csak túléljük, hanem javunkra is tudjuk fordítani azokat.

Tehát a szextilek és az említett trigon jelen vannak és segíteni fognak bennünket a hónap során, de itt is igaz a mondás, hogy segíteni csakis azon lehet, aki megengedni azt. Ez a meg, illetve beengedés viszont nem annyira könnyű, sem nem cukormázas nyaralás, jutalma viszont annál édesebb lehet a későbbiekben, amikor már minden érintett bolygó előrehaladást produkál.

Sikeres, felismerésekben gazdag időszakot kívánok minden kedves olvasómnak.

A fent taglalt hatások a társadalom, nemzetek szintjén értelmezendők. Ezek hatásainak konkrét és pontos megnyilvánulása az egyén életében, kizárólag egyéni tarot elemzés és/vagy asztrológiai születési képletelemzés által állapíthatók meg.

Az elérhető tanácsadásokról itt tudsz tájékozódni.
Egyedi asztro festmény rendelésének részleteiért kattints ide.
Személyre szóló havi előrejelzés (hanganyag) itt kérhető.
Ajándékutalványról itt tudsz tájékozódni.

Idulj el az önismeret útján!

Csatlakozz a Lételemzés elit klubjához! Ez a legkényelmesebb és legbiztosabb módja, hogy időben értesülj a várható energiákról, bolygóállásokról és minden fontos égi eseményről. Figyelem! Bizonyos tartalmakat kizárólag emailben küldünk ki, feliratkozásod után Te is megkapod ezeket!

You have Successfully Subscribed!

Lételemzés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.